Magyar Naturisták Egyesülete

Magyar Naturisták Egyesülete

“Délegyháza a magyar naturizmus bölcsője” ​A magyar naturista mozgalom a délegyházi tavaknál kezdett kibontakozni és a tavakat rendszeresen látogatók alapították meg 1983-ban a Magyar Naturisták Egyesületét.

Az Egyesület székhelye azóta is Délegyháza. Az Egyesület egyik tagja a Naturisták Magyarországi Szövetségének (NAMASZ,  https://fenhu.hu/) Az Egyesület 2015 óta közhasznú civil szervezetként működik.​

MNE céljai

Az Egyesület célja lehetőséget biztosítani – naturista körülmények között – a szabadidő kulturált, kellemes és hasznos eltöltésére, mindazok számára, akik testük teljes felületét meztelenül kívánják átadni a víznek, levegőnek, napfénynek.

A naturizmus alapjaiban is természetközeli tevékenység. A naturista benne él a természetben, látja a környezetében virágzó növény- és állatvilágot. Képes arra, hogy akár többlet áldozatokat is hozzon ennek a természeti környezetnek a megőrzése érdekében. Tehát fontos cél az Egyesület számára a környezetvédelem, a környezettudatos viselkedés elősegítése. Ez különbözteti meg a naturistát a nudistától.

Az Egyesület célja, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódóan, azzal összefüggésben elősegíteni a környezet és a természet védelmét, az ehhez szükséges feltételek megteremtését. E célok érdekében szervezi és mozgósítja tagságát.

Az Egyesület fontosnak tartja a sportra nevelést. Köztudott, hogy a sportoló ember egészségesebben él, jobban ki tudja teljesíteni az egyéni céljait, és hosszabb ideig képes hasznos tagja lenni a társadalomnak.

A nudizmus és naturizmus nem azonos fogalmak a naturizmus magában foglalja a nudizmust is. Célunk, hogy ezt a különbséget megmutassuk úgy, hogy, akik egyszerűen csak egy nudista strandra keresnek az interneten, egy működő naturista közösséget találjanak nálunk.

Az Egyesület fontos célnak tekinti a magyar és nemzetközi naturista szervezetekkel történő kapcsolatok folyamatos kialakítását. Ezek a kapcsolatok, barátságok nemcsak az Egyesület tagjainak, hanem az egész magyar társadalomnak az érdekeit szolgálják.

A fentieket tekintjük legfontosabb céljainknak, ha többet szeretnél tudni erről, kérünk olvasd el Alapszabályunkat.

Az MNE szervezetéről

MNE tagság

Ki lehet tag ?

Egyesületi tag lehet minden 18. életévét betöltött Magyarországon életvitelszerűen élő személy, aki a naturista életformát vállalja és megfizeti a mindenkori tagdíjat.

Milyen tagsági formák vannak ?

Az MNE pártoló tagjaként részesülsz a tagság előnyeiből: kedvezményes belépőt vagy személyi bérletet válthatsz a Naturista Oázis Kempingbe, részt vehetsz az Egyesület által szervezett programokon, havonta megkapod a Naturista Híreket illetve tanácskozási joggal részt vehetsz az MNE Közgyűlésén valamint az Elnökségi Üléseken. Ezen kívül, MNE tagként kedvezményesen veheted igénybe a hazai és nemzetközi naturista társzervezetek szolgáltatásait.

Az MNE teljes jogú tagjaként a fentieken túlmenően kedvezményesen bérelhetsz területet a Naturista Oázis Kempingben és szavazati jogod van az Egyesület Közgyűlésein. Teljes jogú tagnak akkor érdemes lenned, ha területet szeretnél bérelni az Oázis Naturista Kempingben.

Tagsági díjak

Pártoló tagság 12.000 Ft/év  Pártoló tagjaink 500 forintért kiválthatják a Nemzetközi Naturista Szövetség (INF) adott évre szóló érvényesítő bélyegét. Teljes jogú tagság 180.000 Ft/év 

Hogyan lehetsz tag ?

Tagsági igényedet benyújthatod írásban (Jelentkezési lap) vagy személyesen az MNE székhelyén​ (Elérhetőség).

MNE szervezete

Magyar Naturisták Egyesületének szervezete 3 pillérre épül.

Közgyűlés

Az Egyesület Közgyűlése, a Magyar Naturisták Egyesületének legfontosabb döntéshozó szerve. A Közgyűlésen az Egyesület minden teljes jogú tagja jogosult részt venni és ott szavazati joga van. Az Egyesület pártoló tagjai – tanácskozási, javaslattételi joggal – látogathatják a taggyűlést. A Közgyűlés dönt minden, az MNE életének, jövőjének szempontjából legfontosabb kérdésekben.

Elnökség

Az Egyesület vezető, irányító, az egyesületi életet szervező és az Egyesületet képviselő operatív testületi szerve. Az Elnökség felel – többek között – az Egyesület vagyonával való ésszerü, célszerű, gazdálkodásért. Az Elnökség öt tagból áll, melyet a Közgyűlés 5 évre választ meg.

Felügyelő bizottság

Az Egyesület általános hatáskörű ellenőrző szerve, amely őrködik az Egyesület jog-, és alapszabályszerű működése felett. A Felügyelő Bizottság feladata az egyesületi szervek, valamint a jogszabályok, az Alapszabály, a közgyűlési és az Elnökségi határozatok végrehajtásának, betartásának ellenőrzése.

MNE alap dokumentumai

A Magyar Naturisták Egyesülete alap dokumentumai közé tartozik az MNE Alapszabálya, A Magyar Naturisták Egyesületének Szervezeti és Működési Szabályzata és az MNE Etikai kódexe.

A táblázatban a megfelelő ikonra kattintva elérhetőek a dokumentumok.

Ugyanúgy elérhetőek az egyes évek egyesületi pénzügyi beszámolói és mérlegei az MNE beszámolók ikonra kattintva.

MNE szabályzatai

A Magyar Naturisták Egyesületének fegyelmi szabályzata, rendészeti szabályzata, az építési szabályzata a táblázatban a megfelelő ikonra kattintva elérhető.

A Területbérlés ikonra kattintva elérhető a területbérlési feltételekről szóló dokumentum, valamint a tájékoztatás az aktuális bérleti díjakról.

Magyar Naturisták Egyesülete

2337 Délegyháza Naturista part 1318

Adószám: 19573690-1-13
Nyilvántartási szám: 01-02-0000-171

Naturista Oázis Kemping és Szabadidőpark